A Bonnie-t életre keltő Kat Graham néhány napja a The Hollywood Reporterrel ült le beszélgetni, az interjú során pedig természetesen szóba került, hogy miként fog alakulni a kapcsolatuk Jeremy-vel, aki az egyetlen társa most a bajban.
„A show ott folytatódik ahol abbamaradt, vagyis, hogy Jeremy az egyetlen, aki látja őt, mivel ő az egyetlen, aki ugye látja a halottakat – kezdte viccelődve a 23 éves színésznő, majd így folytatta – Nagyon szereti a barátait, a családját és nem tud kapcsolatba lépni velük, így egyfajta intimitás keletkezik kettejük között. Ez pedig egy gyönyörű kapcsolat és hát egyedül Jeremy van most neki ott, igaz?”
Kat szerint ez a túlvilági szál nagyon érdekes, mivel eddig csak néhányszor esett róla szó és igazából senki sem tudja, hogy mi is ez, így mindenképpen izgalmassá teszi az ötödik évadot. Arra kérdésre pedig, miszerint visszatér-e majd Bonnie az élők sorába, még ő maga sem tudja a választ, de neki megfelel bármelyik végkifejlet és izgatottan áll elébe a kihívásoknak akár újra élőként, akár arra az eshetőségre, hogy seprűnyélre pattanva búcsút vegyen mindentől.
Az interjút megnézhetitek az alábbi linken: http://www.youtube.com/watch?v=YMgWaWUfnrY
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése